Részletek az előadásból, interjú Sasvári Sándorral, Halmi Zoltánnal, Moravetz Leventével és Feke Pállal.
http://hirszem.hu/2009/09/09/a_quotzrinyi_1566quot_a_vasas_tancegyuettes_sikere_is
A Zrínyi 1566 musical ötlete 17 évvel ezelőtt született, el kellett jönnie a gazdasági válságnak, hogy a legnehezebb körülmények között mégis megvalósuljon. Az író–rendező Moravetz Levente tele van lelkesedéssel.
www.pestiest.hu/cikk/71600/zrinyi_1566
A megállíthatatlan hadsereggel szembeszálló magyar Leonidasz históriája igazi zenés téma.
A színpad és a nézőtér elemei már megérkeztek a várba, ahol 21-én kezdik építeni az előadás kellékeit. Ezt követően indulnak a helyszíni próbák. Eddig Budapesten készültünk, ahol a kiemelt sajtóérdeklődés miatt egyszer új, titkos helyszínt kellett keresnünk a próbákhoz – tájékoztatott tegnap a legfrissebb fejleményekről Moravetz Levente.
itthon.hu/aktualis/zrinyi-1566-cimu-rock
"Zrínyi Miklós a szigeti várat a bécsi Haditanács segítségével megerősítette, s vesztére az Újváros építésébe (1564–1565) fogott, pedig a vár erőssége az Újváros nélkül a természetes akadályok révén kedvezőbb volt.
Zrínyi története musicalben
Politikai gyilkosság hangszerelve
A magyar történelem több nagy alakjáról született már zenés színpadi mű, Zrínyi Miklós azonban eddig kimaradt. A hiányt most pótolják, Moravetz Levente rendezésében szeptember 2-án Szigetváron mutatják be a várvédő hősről készült rock musicalt.
Szigetvár állta a sarat
Zrínyi, a rock musicalhőse
http://www.nepszava.hu//PrintArticle.asp?ArticleID=1226517&TranID=371085
A Duna Tv Kikötő című kulturális műsorában a Zrínyi1566 rock-musical videoklipp forgatásán beszélgetés Sasvári Sándorral, Moravetz Leventével és Kelemen Csabával.
A rock-musical klippjének forgatása a műsor 11.41 másodpercétől kezdődik.
A magyar történelem több nagy alakjáról született már zenés színpadi mű, Zrínyi Miklós azonban eddig kimaradt. A hiányt most pótolják: az Egri csillagokat is jegyző Moravetz Levente szeptember 2-án Szigetváron mutatja be a várvédő hősről készült nagyszabású rock musicalt hazai musicalsztárok főszereplésével...
A NapTV - Nap kelte reggel című műsorában Lakat T. Károly beszélget a Zrínyi 1566 című rock-musical szereplőivel és rendezőjével.
Vendég: Moravetz Levente, Dévényi Ildikó, Kelemen Csaba, Csengeri Attila
http://videotar.mtv.hu/Cimkek/2/0/2009_augusztus_2_.aspx